Keskeny márványlépcső. Fakeretes üvegablakok és tükrökkel díszített falak. Ezek vesznek körül. Minden nap ezek az anyagok vesznek körül. Nem változik semmi. De amíg ők elkérik a kebapjukat, én végignézek rajtuk és tudatosan az életüket formálom meg.  De ezt talán most még nem érted. Várj. Elkezdem az elejéről. Úgy  17 voltam, amikor anyámmal sétáltunk az üzletek armadája mellett, és kétségbeesetten kerestünk egy jó cipőboltot. Ekkor kezdődött minden:

- Nem vagy éhes?

- De, egy picit.

- Gyere, együnk egy kebapot.

- Jól van. – mondtam ezt a jelentéktelen mondatot, amelynek nagyon is nagy jelentősége volt abban a pillanatban.

Az első falat után beleszerettem, és ott akkor eldöntöttem, hogy kebapos fiú leszek. Ezzel nem is volt semmi baj, addig amíg az első pár hónap el nem telt. Aztán minden óra, minden perc egyre nehezebbé vált. A kolléganőm folyton a kopasz barátjával kefélt a konyhában, én meg szívtam. Cigit és az életem. De most, most úgy érzem már mindent megtettem. Én próbáltam. Tényleg megpróbáltam minden tőlem tehetőt megtenni. Az elején még csak finoman, aztán egyre határozottabban figyelmeztettem őket. Figyelj! Elmondom a lényegét. Bejön az illető. Ha férfi akkor nagyobb kebap kenyeret ha nő kisebbet veszek. Ezek után jön a hang analizálás. Ha mély, akkor sok ketchupot és majonézt rakok bele, ha magas akkor keveset. Majd végignézek rajta és megkérdezem.

- Rakhatok bele csilit?

Ekkor már kiszoktam deríteni, hogy az elbaszott, vagy a tenni akaró világban él-e.

Ha a tenni akaróban és kér akkor lazán megszórom, de ha az elbaszottban, akkor olykor megborítom a chilitartót. Ezt követi a hagyma.

- Hagymát rakhatok bele?

Nos ezt már nehezebb eldönteni, de a (nap)szemüveg a haj és a köröm ápoltság alapján eldönthető hogy vastag avagy vékonyra szeleteltet rakjak bele. Természetesen az elbaszott illetőknek itt is a sok, vastagra szeltet rakom. Most viszont ejtsünk néhány szót a tenni akarókról. Velük olykor elszoktam csevegni, de a lényeg a húson van. Azt a húsmennyiséget, amit a szánalomtól elveszek, a reménynek odaadom. Táplálom, éltetem és boldogsággal tölt el, amikor látom, hogy már rosszul van az illető, de még mindig 2 ujjnyi vastag hús van a kebapjába. Igen. Ez volt az én munkám. De most úgy érzem vége. Túllőttem a célon. Itt ülök a budin, egy laptoppal az ölembe, és fogalmam sincs, mit tegyek. Nem vagyok senki, csak egy kebapos fiú. Ha valaki ezt a dokumentumot megtalálja, kérem juttassa el anyámnak, Kebap Borbálának. Isten áldjon titeket, ifjú titánok. Remélem sokszor fogtok még kapni hústól kibuggyanó forró kebapot különleges tzatziki mártással.

Ui.: A melegeknek mindig eláztattam majonézzel. Haahaahaa

 

- Ákos hol a fenébe vagy már?!! Itt egy vörös fejű kopasz és téged keres!

 

A Szerelem

 

Azt hiszed egyedül vagy. Magányosan élsz. Aztán rádöbbensz hogy hány, hozzád hasonló ember él. És mégis mind másképp vélekedik ugyan arról a dologról. Van, aki képtelen leírni és van aki oldalakon keresztül bontogatja, lassan regénnyé vált gondolatait. És mindezt Te mutattad meg nekem. Te aki olyan vagy mint egy falevélről lecsurgó vízcseppen megtört esthajnalcsillag fénye. És hányszor okoztam sérülést bizalmad hálóján csupa jó szándékkal vezérelve? Talán nem vagyok méltó hozzád? Vagy csak a szeretet az, mely elvakít, mint űzött vadat a reflektorfény? És onnan már nincs visszaút. Mereven várom míg lejut hűvös tüdőmbe a halál mérgezett lehelete és szétárad ereimben a bánat. De jöhet akár mennyi méreg, akárhány csepp hazaáruló vér, a szívem addig virul, míg Te boldog vagy. És ha majd síromon a rózsa utolsó szirma is lehull a szikkadt talajra, akkor se felejtsd el, hogy volt valaki aki talán nem csak könnycseppekkel és csókokkal, de szavakkal is leírta a szerelem megfejthetetlen kódrendszerének üzenetét. Hisz sosem az a fontos, hogy szerelmünk patakja  mily hevesen csobog, hanem hogy hány bokrot, fát, madarat és őzet éltet útja során. Végül aztán vagy életét áldozva mindenét odaadja, és büszkén apad el, vagy egy hatalmas óceánba ömlik, távol a szomjazók hadától. Ezért szeressünk kiszáradásig és reménykedjünk, hogy egy újabb eső feltölti életünk kiszáradt ereit.

 

 

Néha összecsapnak bennem az érzések

 

Egy tengerparti étterembe ütem és néztem, ahogy este a lámpák fénye megvilágította a szemközti alacsony kőfal minden apró pontját. Néhol kicsit mohás, máshol bogarak mászkáltak rajta. Az asztalomon lévő olvasólámpának folyton egy árva bogár koppant. Elvakította a fény, és naivan hitte, hogy eljuthat oda ahova szeretne. Lekacsoltam a lámpát. A bogár lassan elrepült és keresett egy új utat. Lehet, hogy ami igazán fontos ott az ott volt a fényes tárgy mellett, de sosem találta meg. Így élte le az életét minden este. A hullámok egyre nagyobb robajjal érkeztek meg a közeli tengerpart apró, barna homokszemcséire. Végigfutottak rajtuk majd visszahúzódnak. Addig mentek, ameddig bírtak. Az nem számított, hogy csupán néhány másodpercig élvezhették a homok kemény, érdes felületét. Lassan felhők gyülekeztek fejem felett. Leraktam az újságom a márványasztalra és behunytam a szemem. Esőcseppek ezrei zuhantak halált megvető bátorsággal, hogy szétrobbanjanak valahol, valamin. A kis bogár már menedéket talált néhány falevél alatt. A cseppek eláztatták az újságot, és a betűk összefolytak. A szavak, melyekre szinte életünk minden percében szükségünk van, pár esőcsepptől alaktalan pacává váltak. Nemsokára teljesen eláztam és éreztem, ahogy a lágy szellő elkezd fújni. Ereje egyre erősebb és erősebb lett, míg végül viharrá nőtte ki magát. Udvarias de határozott mozdulattal felkérte az újságot, mely gondolkodás nélkül igent mondott. Néhány másodpercig boldogan pörgött, forgott a hazug iromány, majd a vihar nekicsapta a kőfalnak. A vizes test nekifeszült, és mozdulatlan könyörgött életéért. De minden hiába. Egy utolsó löket a tengerbe rántotta, és elcsendesülve nézte a ringatózó papírdarab haláltusáját. A felhők eltűntek az égről és minden csodálatos lett. Ez az a pillanat, amire vártam. Kinyitottam a szemem és egy szivárványt láttam. Minden felfrissült, újból életre kelt körülöttem. Az éjszaka nappallá, a sötétség világossá, az élettelen élővé vált. Felkeltem, majd elindultam hazafelé. Hazaérve bedőltem az ágyamba és megvártam, hogy kiéljék magukat, majd mikor újból jön az eső én kimehessek. Leüljek ugyan arra a helyre, elolvassam ugyan azt az újságot és lekapcsoljam ugyan azt a lámpát.

Most ismét kint vagyok. Olvasom az újságom. Kezd besötétedni. Felkapcsolom az asztalon levő olvasólámpám és hallgatom a természet apró rezzenéseit.

-Kopp.- hallom halkan az ismerős hangot.

Felnézek és látom, hogy ismét itt van az az apró bogár, mellyel nemrégiben találkoztam. Megsajnálom és ezt mondom neki:

            - Nem fontos, hogy az amit keresel fényes legyen. Az a fontos hogy szeresd.

Erre a bogár lassan leszállt az asztalra. Rám nézett és így felelt:

            -Én csupán egy kis melegségre vágyom.

 

 

Az itt olvasható versek másolása, publikálása vagy sokszorosítása TILOS.

Kérelem

Mikor kellett csendben voltam

Nevettem vagy sírtam

Mikor kellett veled voltam

És füledbe súgtam

Hogy mennyire szeretlek

S féltelek téged

Mert annyi rossz van

Mi mérgezi szíved.

Csak annyit kérek

Hogy értsd meg mit még senki

És próbálj meg velem

A rosszban is ott lenni

Mert tudom, amit teszek

Sokaknak érthetetlen

És sokan nem szeretnek

Szeretni kételyekben.

De ha majd megértesz

Akkor biztosan tudom

Hogy szerelmes szívemet

Jó kezekbe adom

Oly bátor kezekbe

Mikben vidáman dobog

Világtól elrejtve

És nem hallja a dobok

Százainak dalát

Mik bús lelkekből szólnak

Egy rideg szimfóniát

Mit holtak vérrel írtak

Én biztonságban vagyok

Mert itt vagy nekem

Megnyugtatod sebzett lelkem

És bíztatod szívem

Hogy van még kiút onnan

Mi mindig hideg

Egy csendes, meghitt honban

Hold az emberi szív meleg.

 

 

…lennék ha

 

Fa lennék ha átölelnél

S érezném hogy szeretsz

Majd örökre velem lennél

Mint síromon a kereszt.

 

Nem kéne hogy félve féljél

Hisz ismersz engem

Gyökerem mély,rendületlen

Fából van a testem.

 

Hajkoronám olykor kopasz

Olykor kissé tépett

De nem szépségem az

Mi engem oly széppé tett.

 

Te megláttad bennem

Azt mi másnak semmi

Óvtál s megtetted azt

Mit más félne megtenni.

 

Öntöztél, gondoztál

Most végre újra élek

Hajkoronám megint ékes

Így már én sem félek.

 

S ha majd tövestül kicsavar

Az utolsó nagy vihar

Belesúgom kis füledbe

Hogy nem lesz semmi baj.

 

Fű lennék ha rámfeküdnél

Simogatnál szépen

Mint nyáron a lágy szellők

Forró napsütésben.

 

Elnyelném a könnyed

Ha netán sírnál

S boldogságot adok

Hogy ettől bírjál

Majd mosolyogni reám

Hisz érted élek

Miattad írok

Miattad remélek.

 

Erőt gyűjtök folyton

Növök rendületlen

Hogy puha, lágy legyek

Hogy érezd Te is testem.

 

A remény

 

Attól hogy én meghalok

A remény még tovább él

Rám vigyáznak az angyalok

S csak azt várják hogy belépjél

Azon min senki más még

Azon mi most romban áll

Azon mi most lelkedben ég

S arra vár hogy rátaláljál.

 

Mi most káosz s vad dzsungel

Törmelék és kőhalom

Az holnap már királyi hely

Mi tetteidért jutalom.

De hogy felépítsd jutalmad

És benne uralkodj

Mint sebzett szív az érzésein

Küzdened kell s akarnod.

 

Mit minden ember megpróbált

Volt ki nyert és volt ki vesztett

Ki vesztett áldozattá vált

Ki nyert egy szép tájat festett

Melyen egy bátor idegenre

Angyalok vigyáztak

És megváltást remélve

Ismét harcba szálltak.

 

Remélve hogy egyszer

Életük majd szép lesz

És nem alszik ki lelkükben

Az izzó mécses

Hisz ők is büszkék arra

Hogy magyarok lettek

Magyarul sírtak

És magyarul szerettek.

 

 

 

Földi Élet

 

Talán egyszer majd én is szállok fenn az égen

Túl a gondon, bajon mert nem lesz Földi létem

Hisz mi az miért megérte, valaha is Élni

Ezen a világon küzdeni, s remélni?

Mi az miért sokan az életüket adták

És ezeket mások a múltjukba hordozzák?

Mikor lesz már vége mindannak mit láttam

És elképedt arcal csak vártam és vártam

Hogy majd Ők is látják egyszer

Mivé lett az Élet

Hogy már semmit sem ér Nektek

Az emberi lélek?

Hogy csak tiportok keresztül azon ami drága

Szemetek előtt csak a gazdagság pompája

Lebeg mint halottak múltatok tükrében

Mint hangos sikolyok mit szél visz bús szekéren.

De mikor fényesség jő majd, s olvassa tettetek

Ő eltűnteti majd véres lepletek

Mi eltakarta mindazt mik belül vagytok:

Gyalázók,Gyilkosok, gyáva mind mint mondtok.

A fény eme jutalmul Poklot ajánl néktek

És ott majd ti is mind ily szörnyűséget néztek

Majd felforr a melegtől lelketek legmélye

S elhervadtok végleg mint Hóvirág a télbe.

Lelketek a Pokol rabja marad végleg

 

Lágy szellők

Néha csak ti vagytok,

Kik átsegítnek minden vészen.

És nyugodalmat adtok,

Ha aludnom kell mélyes-mélyen.

 

Álmomban csak zuhanok,

S ti lágy szellőkkel vártok.

Hogy simítsátok arcomat

S lerántsátok a fátylot.

 

De jajj én minden álmom,

Elmúlik, s ti vártok….

Vércsepp szárad száraz számon

S a lepel lehull rátok.

 

Versciklus

1.

Ismeretlen Nő

 

Bársonyos tapintás,

Ismeretlen lélek.

Szerelmi vallomás,

Rejtett, bús remények.

 

Ragyogó drágakő,

Csiszolatlan szempár.

Ismeretlen barát, nő.

Kiégett levéltár.

 

Napfény, apró porszem,

Aranyozott harang.

Megszólítja lelkem,

Egy ismeretlen hang.

 

Ismeretlen világ,

Ismeretlen képek,

De én ismeretlenül is

Szeretlek téged.

 

 

Természetes Szerelem

Olykor jéghideg esőcsepp

hull a néma tóra.

Hangja mind erősebb,

majd delet üt az óra.

 

Apró hangya hadak

  kúsznak, élnek. Árnyak

 ellopják előlem

a vidám, téli tájat. 

                               

Pocsolyában apró békák. 

Keresik, és várnak,

hogy királyfivá válnak,

míg lelkük meg nem fárad. 

 

Finom szellő suhan,

természettől égig.

Én szeretlek titeket

  az utolsó csepp vérig.

  

Minden frissen hullt falevél

üdítő zamatját.

Zöldellő réteknek

nyugtató zsongását. 

 

Átölellek.

     Szívemről leválik az inda.

           Elmosódnak könnycseppjeid.

     Csupán papír s tinta.

  

Kérlek ne sírj, madár 

énekel, s te érted

hogy most is csiripeli

mily hőn szeretlek téged.

  

Sajnos tudom, olykor

barbár, vihar tépked.

De én szívedet bíztatom,

                                                   hisz benned halva élek.

 

Átölelek minden fát, 

fűt, bokrot és gazt.

Mert szeretlek téged

most ez nyújtson vigaszt.

  

Mosolyogj le rám

   aranyló szemeddel,

      s kulcsold a kezedet

  jégforró kezemmel.

  

Fogadj be magadba,   

hogy később más is,

figyeljen szavamra,

s ne legyek jáspis

egy játszótér közepén

tele indával, gyommal

kik mások életén

élnek egy halotta.