Az itt olvasható versek másolása, publikálása vagy sokszorosítása TILOS.

Kérelem

Mikor kellett csendben voltam

Nevettem vagy sírtam

Mikor kellett veled voltam

És füledbe súgtam

Hogy mennyire szeretlek

S féltelek téged

Mert annyi rossz van

Mi mérgezi szíved.

Csak annyit kérek

Hogy értsd meg mit még senki

És próbálj meg velem

A rosszban is ott lenni

Mert tudom, amit teszek

Sokaknak érthetetlen

És sokan nem szeretnek

Szeretni kételyekben.

De ha majd megértesz

Akkor biztosan tudom

Hogy szerelmes szívemet

Jó kezekbe adom

Oly bátor kezekbe

Mikben vidáman dobog

Világtól elrejtve

És nem hallja a dobok

Százainak dalát

Mik bús lelkekből szólnak

Egy rideg szimfóniát

Mit holtak vérrel írtak

Én biztonságban vagyok

Mert itt vagy nekem

Megnyugtatod sebzett lelkem

És bíztatod szívem

Hogy van még kiút onnan

Mi mindig hideg

Egy csendes, meghitt honban

Hold az emberi szív meleg.

 

 

…lennék ha

 

Fa lennék ha átölelnél

S érezném hogy szeretsz

Majd örökre velem lennél

Mint síromon a kereszt.

 

Nem kéne hogy félve féljél

Hisz ismersz engem

Gyökerem mély,rendületlen

Fából van a testem.

 

Hajkoronám olykor kopasz

Olykor kissé tépett

De nem szépségem az

Mi engem oly széppé tett.

 

Te megláttad bennem

Azt mi másnak semmi

Óvtál s megtetted azt

Mit más félne megtenni.

 

Öntöztél, gondoztál

Most végre újra élek

Hajkoronám megint ékes

Így már én sem félek.

 

S ha majd tövestül kicsavar

Az utolsó nagy vihar

Belesúgom kis füledbe

Hogy nem lesz semmi baj.

 

Fű lennék ha rámfeküdnél

Simogatnál szépen

Mint nyáron a lágy szellők

Forró napsütésben.

 

Elnyelném a könnyed

Ha netán sírnál

S boldogságot adok

Hogy ettől bírjál

Majd mosolyogni reám

Hisz érted élek

Miattad írok

Miattad remélek.

 

Erőt gyűjtök folyton

Növök rendületlen

Hogy puha, lágy legyek

Hogy érezd Te is testem.

 

A remény

 

Attól hogy én meghalok

A remény még tovább él

Rám vigyáznak az angyalok

S csak azt várják hogy belépjél

Azon min senki más még

Azon mi most romban áll

Azon mi most lelkedben ég

S arra vár hogy rátaláljál.

 

Mi most káosz s vad dzsungel

Törmelék és kőhalom

Az holnap már királyi hely

Mi tetteidért jutalom.

De hogy felépítsd jutalmad

És benne uralkodj

Mint sebzett szív az érzésein

Küzdened kell s akarnod.

 

Mit minden ember megpróbált

Volt ki nyert és volt ki vesztett

Ki vesztett áldozattá vált

Ki nyert egy szép tájat festett

Melyen egy bátor idegenre

Angyalok vigyáztak

És megváltást remélve

Ismét harcba szálltak.

 

Remélve hogy egyszer

Életük majd szép lesz

És nem alszik ki lelkükben

Az izzó mécses

Hisz ők is büszkék arra

Hogy magyarok lettek

Magyarul sírtak

És magyarul szerettek.

 

 

 

Földi Élet

 

Talán egyszer majd én is szállok fenn az égen

Túl a gondon, bajon mert nem lesz Földi létem

Hisz mi az miért megérte, valaha is Élni

Ezen a világon küzdeni, s remélni?

Mi az miért sokan az életüket adták

És ezeket mások a múltjukba hordozzák?

Mikor lesz már vége mindannak mit láttam

És elképedt arcal csak vártam és vártam

Hogy majd Ők is látják egyszer

Mivé lett az Élet

Hogy már semmit sem ér Nektek

Az emberi lélek?

Hogy csak tiportok keresztül azon ami drága

Szemetek előtt csak a gazdagság pompája

Lebeg mint halottak múltatok tükrében

Mint hangos sikolyok mit szél visz bús szekéren.

De mikor fényesség jő majd, s olvassa tettetek

Ő eltűnteti majd véres lepletek

Mi eltakarta mindazt mik belül vagytok:

Gyalázók,Gyilkosok, gyáva mind mint mondtok.

A fény eme jutalmul Poklot ajánl néktek

És ott majd ti is mind ily szörnyűséget néztek

Majd felforr a melegtől lelketek legmélye

S elhervadtok végleg mint Hóvirág a télbe.

Lelketek a Pokol rabja marad végleg

 

Lágy szellők

Néha csak ti vagytok,

Kik átsegítnek minden vészen.

És nyugodalmat adtok,

Ha aludnom kell mélyes-mélyen.

 

Álmomban csak zuhanok,

S ti lágy szellőkkel vártok.

Hogy simítsátok arcomat

S lerántsátok a fátylot.

 

De jajj én minden álmom,

Elmúlik, s ti vártok….

Vércsepp szárad száraz számon

S a lepel lehull rátok.

 

Versciklus

1.

Ismeretlen Nő

 

Bársonyos tapintás,

Ismeretlen lélek.

Szerelmi vallomás,

Rejtett, bús remények.

 

Ragyogó drágakő,

Csiszolatlan szempár.

Ismeretlen barát, nő.

Kiégett levéltár.

 

Napfény, apró porszem,

Aranyozott harang.

Megszólítja lelkem,

Egy ismeretlen hang.

 

Ismeretlen világ,

Ismeretlen képek,

De én ismeretlenül is

Szeretlek téged.

 

 

Természetes Szerelem

Olykor jéghideg esőcsepp

hull a néma tóra.

Hangja mind erősebb,

majd delet üt az óra.

 

Apró hangya hadak

  kúsznak, élnek. Árnyak

 ellopják előlem

a vidám, téli tájat. 

                               

Pocsolyában apró békák. 

Keresik, és várnak,

hogy királyfivá válnak,

míg lelkük meg nem fárad. 

 

Finom szellő suhan,

természettől égig.

Én szeretlek titeket

  az utolsó csepp vérig.

  

Minden frissen hullt falevél

üdítő zamatját.

Zöldellő réteknek

nyugtató zsongását. 

 

Átölellek.

     Szívemről leválik az inda.

           Elmosódnak könnycseppjeid.

     Csupán papír s tinta.

  

Kérlek ne sírj, madár 

énekel, s te érted

hogy most is csiripeli

mily hőn szeretlek téged.

  

Sajnos tudom, olykor

barbár, vihar tépked.

De én szívedet bíztatom,

                                                   hisz benned halva élek.

 

Átölelek minden fát, 

fűt, bokrot és gazt.

Mert szeretlek téged

most ez nyújtson vigaszt.

  

Mosolyogj le rám

   aranyló szemeddel,

      s kulcsold a kezedet

  jégforró kezemmel.

  

Fogadj be magadba,   

hogy később más is,

figyeljen szavamra,

s ne legyek jáspis

egy játszótér közepén

tele indával, gyommal

kik mások életén

élnek egy halotta.

 

 

-->

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.